A Fejlesztő Gondozó Központ fiatal felnőttekből álló csoportja 2006. június 21-én indult táborozni, Bogácsra. Sajnos a létszám nem volt teljes, két fiatal nem vett részt idén, egyikük máshol nyaralt éppen, a másik fiatal sajnos nem gyógyult fel betegségéből. Viszont két fiatal abban az előnyben részesült, hogy ebben az évben a kiscsoporttal is részt vehetett a táborban és a nagycsoporttal is. Ezévben is vendégül látott a nagycsoport egy fiatalt, aki már nem az intézménybe jár. Június 21-én indultunk és 26-án tértünk haza, 5 éjszakát töltöttünk ott.
A fiataloknak, a tábor ideje alatt is – ahogyan az intézményben, saját gondozójuk volt. A szállás minden tekintetben, idén is kifogástalan volt. A fiatalok 2, vagy 3 fős szobákat foglalhattak el, amelyekhez külön fürdőszoba tartozott. Napi négy étkezésről gondoskodtak a szállásadóink, előre megbeszélt étlap alapján. A XV. Kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény jóvoltából minden napot még egészségesebbé tett, hogy tudtunk gyümölcsöket, gyümölcsleveket, ásványvizet venni.
A tábori napirendet úgy alakítottuk ki, hogy a délelőtt és délután is hasznosan, eseménydúsan teljen el és lehetőleg időnk nagy részét a gyógyfürdőben tudjuk tölteni. Az 5 ott töltött napból három napon vehettük igénybe a strand adta élményeket.
Érkezésünk napján, elfoglaltuk a szállást és ebéd után elkészítettük a tábori zászlót, amit ki is tűztünk. Másnap délelőtt képeslapot készítettünk a szülők, hozzátartozók részére. Ebéd után a csendes pihenő ideje alatt hatalmas vihar kerekedett, ami miatt nem tudtunk kimenni a fürdőbe, de játékos vetélkedővel ütöttük el az időt. Harmadnap viszont olyan szép idő lett, hogy a tervezett séta helyett kimentünk a strandra. Késő délután elkezdtük elkészíteni a fiatalok ajándékát; pólót festettünk. Negyedik nap is a délelőttöt a strandon töltöttük és estére befejeztük a pólókészítést.
Késő este néhány fiatallal a közeli szabadtéri színpadhoz látogattunk, ahol egy koncerten is részt vehettünk, ami egy hatalmas tűzijátékkal zárult. Minden nap, míg strandoltak a fiatalok, a szálláshelyen sem tétlenkedtek, akik ott maradtak, pl. nemezeltek. Az utolsó előtti napon is időnk legnagyobb részét a strandon töltöttük, estére pedig pizza vacsora várt a fiatalokra és egy hangulatos pizsama-party, aminek keretein belül kiosztottuk a fiatalok ajándékait, egyrészt a pólókat, amit közösen készítettünk, másrészt, amivel a gondozók készültek. Meghatóan jól sikerült az utolsó este is. Sokáig fent voltunk, táncoltunk, élvezték a fiatalok a görbe estét, ami nem szokványosan telt el.
Következő nap reggel pedig már a hazaútra készültünk. Jóleső fáradtsággal érkeztek meg a fiatalok és gondozóik.
Selmeczi Katalin Rita
gyógypedagógus

