A XV. Ker. Önkormányzat Szociális Bizottsága, a Kozma Tibor ügyvezető úr által irányított Sailor Kft. és Herczeg Ferenc szállítási vállalkozó jóvoltából július 12-én a FENO növendékeinek és családtagjainak lehetőségük nyílt egy kis dunai hajózásra, melyen 83-an vettünk részt.
A Szociális Bizottság gyerekeink nyaralásához, nyári szabadidős programok szervezéséhez jelentős pénzösszeggel járult hozzá. A már említett hajózási vállalkozás vezetője felajánlott számunkra egy ingyenes dunai sétahajózást, melyet természetesen nagy örömmel elfogadtunk. Az eredeti uticélunk a Margitsziget lett volna, ahol néhány kellemes órát akartunk eltölteni a visszaút előtt. A sokat emlegetett esélyegyenlőség, akadálymentesítés ellenére ezt a tervünket nem tudtuk megvalósítani, mivel a hajóállomásról a sziget mozgássérültek számára sajnos megközelíthetetlen. Így maradt a sétahajózás, mely nagyon kellemes és jó hangulatú volt. A Vigadóig Herceg Ferenc úr buszaival és alkalmazottainak segítségével utaztunk és ott szálltunk fel a Sailor Kft. Aquincum nevű hajójára, melynek személyzete nagy segítséget nyújtott a feljutásnál és az elhelyezkedésnél. Nagyon előzékenyek, udvariasak és kedvesek voltak velünk. A hajón, mely rendkívül kultúrált volt, gyerekeinket könnyen tudtuk egyik helyről a másikra vinni, mozgatni, attól függően, hogy szabad levegőn, vagy zártabb helyen szerettek volna lenni. Az egészséges testvérek, barátok számára is biztonságos és tágas tér állt rendelkezésükre a szabad mozgásukhoz.
A gondozók finom szenvicsekkel, süteményekkel, joghurttal, üdítőkkel látták ela a hajóút során megéhezett, megszomjazott gyerekeket.
A hangulat kitűnő volt, a másfél órára tervezett út két órásra kerekedett.
A hajóállomáson Herczeg Ferenc úr buszai várták azokat a gyerekeket és szüleiket, akik nem a saját autójukon érkeztek.
Herczeg úr már három éve szállítja gyerekeinket kedvezményes áron nyaralásra, állatkertbe és most is a hajóállomásra, valamint vissza az otthonba.
Az említett külső segítségek lehetővé tették számunkra, hogy a Szociális Bizottságtól kapott anyagi támogatásból megtakarítsunk annyit, hogy ősszel egy buszos Margitszigeti kirándulásra is fussa, mely remélhetőleg hasonlóan a mostani sétahajózáshoz sok örömet fog nyújtani a résztvevők számára.
Szabó Tamás

